„A történet soha nem a technikáról, hanem mindig az emberről szól... a siker nem a kémcsőben, nem a számítógépben, hanem az emberek lelkében dől el.”

Ha ezt az oldalt olvasod, akkor valószínűleg Te is elmondhatod magadról, hogy „gyermeket szeretnénk, de nem sikerül”. Meddőség, lombik, esetleg örökbefogadás, az életünk meghatározó részévé vált. Pedig a legtöbben ezt sosem gondoltuk volna. Bár vannak néhányan, akik már korábbi életük során megtudják, hogy nekik nem, vagy nem természetes úton lehet gyermekük, a többség azonban, – ahogyan én is – akkor szembesül ezzel a problémával, mikor már nagyon szeretné a babát. De nem jön…

A körültekintőbbek már a próbálkozás elején kivizsgáltatják magukat, jó esetben a párjukat is, mások csak hónapok vagy évek sikertelensége után jutnak el odáig, hogy orvoshoz fordulnak a problémával. Szerencsések, ha találnak valami okot, ami orvosolható, gyakran azonban nincs magyarázat, és marad a próbálkozás. Nem baj, majd lombikkal sikerülni fog!

Aztán valahogy túltesszük magunkat azon, hogy nekünk nem természetes úton lesz gyermekünk, és belevágunk a lombikba (vagy az inszeminációba). A szerencséseknek elsőre sikerül, és boldogan „távoznak” a babával. A többiek meg folytatják. Újra kezdik a bejelentkezést, az ultrahangos vizsgálatokat, a gyógyszert, az injekciót, a kúpot, a várakozást. És újra reménykednek, hogy végre tényleg sikerülni fog! Közben persze szorongunk, hogy mi van, ha mégsem sikerül. A környezet pedig nagyon hozzáértően – de messze nem megértően – két okos dolgot szajkóz. Az egyik, hogy nem szabad nagyon akarni, mert akkor nem fog sikerüli, a másik, hogyha igazán akarod, akkor úgyis sikerülni fog, vagyis akard még jobban! És mindenki, aki nem érintett a meddőségben, rendkívül okos tanácsokat osztogat, pedig a legkevésbé sem képesek beleérezni magukat a helyzetünkbe, és gyakran észre sem veszik, hogy mélyen megbántanak bennünket. Mi pedig egyedül maradunk azzal a felelősséggel, hogy a siker rajtunk múlik. És izgulunk és szorongunk, majd szorongunk és izgulunk. Csak azok érthetik, mi az, elszorult torokkal várakozni a biológus válaszára, hogy elindultak-e az embriók, és hány sejtesek és mikor lesz a visszaültetés, akik ezt végigcsinálták.  Ne is beszéljünk a várakozás 2 hetéről! Mit csináljak, és mit ne csináljak, hogy megtapadjanak és megmaradjanak az embriók? Feküdjek? Ne feküdjek? Dolgozzak? Ne dolgozzak? Mivel ártok? Mivel nem? Ha görcsöl a hasam vagy fáj a mellem az jó? Vagy az éppen azt jelzi, hogy nem sikerült? És mennyire izgulunk, hogy lesz-e 2 csík a terhességi teszten!

Megannyi jól ismert, megválaszolatlan kérdés.

És ha megint nem sikerült, akkor majd újra belevágunk. Ha még bírunk…De mit kellene addig is tennem, hogy a következő sikerüljön??? Mert hát ugye, bármit megtennénk…És megyünk akupunktúrára, látóhoz, köveshez, természetgyógyászhoz, a fürdőbe, diétázunk, tornázunk, életmódot váltunk és mindent kipróbálunk, csakhogy teherbe essünk. Közben pedig azt éljük meg, hogy

• senki nem ért meg bennünket,
• félünk, hogy a kudarc miatt a férjünk elhagy,
• úgy érezzük, hogy nem is vagyunk igazi nők,
• fokozatosan kirekeszt minket az anyák társadalma,
• mindenki terhes lesz a környezetünkben (főképp akik meg sem érdemelnék),
• nem tudunk kisgyermekre nézni,

és még sorolhatnánk.

És gyakran még magyarázat sincs, hogy miért nem sikerül.

Jómagam – meg persze a férjem, hiszen a gyermekért folyó küzdelem minden esetben a pár küzdelme – 15-ször csináltuk végig a lombikot (és persze a 6 inszeminációt) a Kaáli Intézetben, így azt hiszem, bizton állíthatom, hogy kevesen tapasztaltak meg annyi mindent ezzel kapcsolatban, mint mi.

Ma már könnyű erről beszélnem, hiszen van 2 gyönyörű gyermekem. De ideáig el kellett jutnunk a rögös úton, ami sokszor nem volt egyszerű.

De mindaz, amit megéltem, ma lehetővé teszi, hogy pszichológusként segítsem azokat, akik még nem értek ennek a hosszú útnak, ennek az érzelmi hullámvasútnak, a meddőséggel való küzdelemnek a végére.

Nem véletlenül választottam ennek az oldalnak a mottójául a Kaáli Intézet megalapítójának az idézetét. A legtöbbünknek ugyanis nem, vagy csak sokára jut eszébe, hogy talán nem is biológiai probléma okozza a gondot, hanem valamilyen lelki gát. Pedig sokszor valóban itt rejlik a probléma kulcsa!

Saját tapasztalataim birtokában azonban bizton állíthatom, hogy a lelki és mentális felkészülés legalább olyan fontos, mint az orvosi. Sokszor a meddőség hátterében olyan lelki gátak állnak, amiket nem is gondolnánk. Ha ezekkel időben elkezdenének foglalkozni a gyermekre vágyók, sokkal hamarabb, és nagyobb arányban térhetnének haza babákkal. De a legtöbbünkben csak többszöri sikertelenség után merül fel, hogy talán pszichológushoz is elmehetnénk. (A mi esetünkben pl. az 5. lombik után gondolkodtunk el ezen, de a lombik centrum nem is igazán tudott erre a területre specializálódott pszichológust javasolni.) Igazából mindennel hamarabb próbálkozunk, mint a pszichológussal, hisz nincs nekünk semmi bajunk és a párunkkal is jól megvagyunk.

Nem azt állítom, hogy mindenkinek pszichológushoz kell mennie, akinek a gyermekáldással van problémája. Főleg nem tanácsolom, hogy valaki csak pszichológushoz járjon, és hagyja abba az orvosi kezeléseket. Semmiképpen sem! Csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy a szülővé váláshoz nem elegendő a fizikai egészség, hanem lelki egészség is szükséges. Pláne, ha már szülők leszünk!

És közben ne feledkezzünk el a férjekről, a társakról sem! Ők azok, akiktől elvárjuk, hogy végig ott legyenek velünk, ugyanúgy akarják a gyereket, értsenek meg minket, nőket, fogadják el, hogy szenvedünk, húzzanak ki minket a gödörből a kudarcok után és mindig tudják, hogy mire vágyunk, anélkül is, hogy mondanánk! Mindezt úgy, hogy ők is ugyanúgy átélik a nehézségeket, a veszteségeket. De ők nem keseredhetnek el, nem mutathatják a fájdalmat, nekik mindig erősnek kell lenniük! Pedig ők is szenvednek, nekik is fáj, nekik is vannak veszteségeik. Ha végre sikerül a baba, akkor pedig tökéletes apává kell válniuk! Azt hiszem talán érthető, hogy nekik is szükségük lehet valakire, akivel őszintén megoszthatják, hogy mit élnek át. Ezek nem olyan dolgok, amik a barátokkal megoszthatók, de még a feleséggel sem…Kedves babáért küzdő férjek, társak! Merjetek Ti is támogatást keresni magatoknak ebben a nehéz és megterhelő küzdelemben! Már csak azért is, mert az alacsonyabb stressz növeli a siker esélyét a Ti oldalatokról, a párotoknak nyújtott hatékonyabb támogatásotok pedig női oldalról segíti a teherbe esést, a szülővé válást!